HORVÁTH FERENC
(1944-2018)
A 2018. december 11-i temetésen elhangzott búcsúztató
Kedves Gyászoló Egybegyűltek,
gyászol a család, gyászolnak a barátok, ahogy gyászol a magyar és nemzetközi földtudomány is. Horváth Ferenc, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora, a Geofizikai, majd Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének volt vezetője, a Földrajz- és Földtudományi Intézet alapító igazgatója, az MTA doktora, a European Academy of Sciences tagja, vagy ahogy mindenki ismerte, "a Horváth Feri", pár hete nincs közöttünk. Nehezen hisszük el, kapkodjuk a fejünket, hogy lehet ez, amikor még nem sokkal korábban is tervekkel tele, napi tennivalókon buzogva beszélt velünk, dolgozott a cikkein, könyvön, munkákon - és egyszer csak, nincs. Próbáljuk felfogni, hogy nem, soha többé nem viccelődhetünk vele, nem kérdezhetjük meg szakmai vagy bármilyen véleményét, amelyre pedig milyen sokat adtunk. Hogy át kell vennünk tőle a stafétát. Nehéz a szakmának, és még sokkal nehezebb a családjának, amelynek már eddig is volt része nagyon szomorú eseményekben.
Szakmai pályája a földtudományok, a geofizika szempontjából talán máig legpezsgőbb időszakban, a 60-as években indult. A Geofizikai Év lelkesedése áthatotta a szakmát, ekkor lett lenézett meséből elfogadott nézetté a kontinensvándorlás, a lemeztektonika, ekkor vált az űrkutatás a tudományos élet hajtómotorjává. Feri már az ELTE hallgatójaként lelkesen vetette magát ebbe a pezsgésbe, ezekbe a kutatásokba. A tanszéken működő űrkutató csoportban hazánkban először mérték meg pontok abszolút, a Föld középpontjához mért koordinátáit, majd Feri volt az - még nagyon fiatal kutatóként - aki az e mérésekből előálló elméleti földalak és a Föld dinamikai folyamatai közti kapcsolat lehetőségét felvetve, azok kapcsolatáról írt, hazánkban elsőként. Érdeklődése fokozatosan át is helyeződött a Föld fizikai folyamataira, arra, hogy azok hogyan működtetik a lemeztektonikát, hogy szabják meg bolygónk képét.
A geofizikusok közül talán ő volt a legelkötelezettebb, aki meg akarta érteni a geológusok gondolkodásmódját, kutatómódszereit, kereste a társaságukat, és egész életében egyik kedvenc szófordulata volt a rigor of pyhsics and vigor of geology - és nemcsak szófordulatként, de életstílusként is ezt követte. Bár nagyon ügyelt a részletekre, soha nem veszett el bennük; mindig a nagy kép, a big picture lebegett a szeme előtt. Az utókor, mindazok, akik már "csak" munkáiból ismerhetik majd, egy következetes, logikus és eredeti elmének látják, szinte talán úgy megijednek tudásától, ahogy mi, vagy akár ő maga is fejet hajtunk nagy elődeink, pl. Lóczy vagy Eötvös előtt. És nem fogják már tudni, amit mi tudunk, hogy Feri legalább ennyire volt vidám, vicces, bulizós kolléga és barát - és családját szerető férj és apa. Nem fogják tudni, hogy elment a geológus kirándulásokra, hogy generációjának későbbi "nagy öregjeivel" együtt írta a geológus nótákat és leste el azokat a módszereket, amelyeket aztán a fizika szigorával ötvözve olyan komoly eredményekig vitt. Tudását nemcsak rokon szakmáktól, de a nemzetközi közösségtől is leste: Angliában, az Egyesült Államokban, Hollandiában és Olaszországban is töltött hosszabb-rövidebb kutatási időszakot, kapcsolatrendszere nagyon kiterjedt - nagyon sokan gyászoljuk, gyászolják most világszerte is. Nem véletlenül lett a hazai földtudomány legtöbbet idézett tudósa, egyik legnagyobb alakja.
Ha Feri szakmai örökségét egy dologhoz akarnánk kötni - nem egyszerű ez! - akkor azt mondhatjuk: Pannon-medence, mert a köznyelv Kárpát-medencéjét a geodinamika így nevezi. Régiónk kialakulása, története: hogy a szigorú fizikai elvek hogyan és mikor alakították ki azt, ennek milyen geológiai bizonyítékeit láthatjuk, hogyan hasznosítható ez nyersanyagkutatásban, geotermikában, földrengésveszélyeztetettség-számításokban; ez volt az élete, ez volt, amivel legszívesebben foglalkozott. Szakmai szerelme ezen belül is a Balatonhoz kötődik, ahol kis területen, és az általa szorgalmazott vízi mérésekkel jól feltárhatóan kutathatók mindazon folyamatok nyomai és bizonyítékai, amelyek a pannon térséget kialakították. És nem mellesleg: ahol milyen finom borok teremnek!
Egyik legértékesebb szakmai tulajdonsága az állandó kételkedés volt, és az, hogy kőkemény őszinteséggel be merte vallani, ha valamit nem tudott. Nem köntörfalazott, megmondta: ezt nem tudjuk még, ezt nem tudom. Ez sem fog feltétlenül kiderülni cikkei, könyvei jövőbeli olvasóinak, de mi tudjuk, és példáját követve próbálhatunk magunk is így tenni. Nagyszerű pályája, az általa számunkra, tudományos utókorra hagyott örökség bizonyítja: érdemes, így érdemes. Amikor Rá emlékezünk - kinek-kinek más hangsúlyokkal - ne rejtsük a gyász, az elmúlás, a szomorúság mögé mindazt a jókedvet, amely rá annyira jellemző volt.
Amikor utoljára ültünk egy jó ebéd és finom bor mellett - jaj, dehogy tudtuk, hogy utoljára! - idézte egyik szenior szaktársunkat. "Feri, nektek mennyivel könnyebb volt, ha valamit nem tudtatok, csak megkérdeztétek Fülöptől, Danktól, Egyedtől. Hát mi kihez menjünk? - Hát, már ti vagytok azok!" - válaszolta. Nélküle még nehezebb ez, de az ő akarata, hogy továbbvigyük a tudást, a szakmát, a tudomány szeretetét.
Rövid lefolyású, gyilkos kór támadta meg, és terítette le bő két hónap alatt. Tudta, hogy baj van, baj lehet, de ahogy tudott, dolgozott tovább, nagy fájdalmai - ma már tudjuk: haláltusája - alatt is küldte az üzenetet: dolgozom rajta, hétvégén meglesz. Sajnos a betegség erősebb volt, és most itt állunk ravatalánál.
Feri, búcsúzik Tőled családod: feleséged, Mária, gyermekeid: Marcell és Lilla, testvéreid: Zsuzsa és András. Búcsúznak rokonaid, kollégáid. Búcsúzik utolsó munkahelye, az általa szervezett Geomega Kft munkaközössége, búcsúzik az Eötvös Loránd Tudományegyetem, annak Geofizikai és Űrtudományi Tanszéke és Földrajz- és Földtudományi Intézete, a Magyar Tudományos Akadémia Geofizikai Tudományos Bizottsága Búcsúznak tanítványaid, doktoranduszaid, barátaid és ismerőseid, a hazai és nemzetközi földtudományos közösség.
Nyugodj békében, Feri!
(összeállította Timár Gábor)
