Bemutatkozás
A Geofizikai Tanszék a Természettudományi
Kar Földrajz- és Földtudományi Intézetének tagja. Elsőrendű
feladata jelenleg a geofizikus
kutatószak oktatási feladatainak ellátása,
továbbá a geofizika tárgyköreinek
oktatása más, rokon szakokon.
2006 szeptemberében megindult a háromszintű
képzési rendszerre való átállás. Ennek keretében karunk beindította
a Földtudományi
Alapszakot (BSc). Karunkon a doktori
(PhD) képzés az eddig megszokottak szerint zajlik. A mesterszakok
(MSc) elindítása 2007-2008-ban várható.
A szoros értelemben vett egyetemi tanszék
mellett működik az MTA-ELTE Geológiai, Geofizikai és Űrtudományi
Kutatócsoportja és a Magyar Űrkutatási Iroda által fenntartott
Űrkutató Csoportunk.
Kutatási feladataink a Föld és a Föld körüli térség fizikája,
az alkalmazott geofizika, nyersanyag-kutatás és környezetfizika,
valamint az űrkutatás területeit fogják át.
Tanszék története
A Geofizikai Tanszéket Egyed László
professzor hívta életre az ELTE-n 1951-ben. Egyed
öröksége az, hogy oktatásunkban és kutatásainkban egymást
segítve van jelen a Föld fizikai folyamatait és fejlődését
vizsgáló általános geofizika, valamint a hasznosítható nyersanyagokat
és erőforrásokat feltáró alkalmazott geofizika.
Az 1960-as évek elejétől kezdődően a szilárd Föld kutatása
harmonikusan kiegészült a földkörüli térség vizsgálatával,
először saját fejlesztésű földbázisú műszerekkel, majd űreszközök
segítségével. Az utóbbi két évtizedben a Geofizikai Tanszéken
belül működő, független finanszírozású Űrkutató Csoport széleskörű
hazai és nemzetközi elismerést vívott ki a földkörüli térség
vizsgálatában elért eredményeivel, valamint az űrből történő
távérzékelési módszerek fejlesztésével és földfelszíni hasznosításával.
1951 és 2005 között közel 350 hallgató kapott az Eötvös Loránd
Tudományegyetemen geofizikus diplomát. Ezek többsége hazai
munkahelyen talált képesítésének megfelelő munkát. Egy részük
komoly külföldi karriert futott be, elsősorban olajkutató
világcégeknél, bizonyítván a geofizikus szak kiemelkedő színvonalát.
A Geofizikai Tanszék történetéről megtekintheti
Horváth Ferenc professzor előadását, amely 2001. december
7-én, a Tanszék 50 éves jubileumi ünnepségén
hangzott el.
• a jubileumi ünnepség programja
• fotók
az 50 éves tanszék ünnepéről
• a Geofizikai Tanszék alapító
okirata
• az ELTE TTK egykori
és jelenlegi
campusa
Tanszéken végzettek
A Geofizikai Tanszéken végzett hallgatók
névsora:
1955
Aczél Etelka
Balatoni Antal
Diveky Adorján
Kádár József
Korda Péter
Pintér Anna
Rumpler János
Szabó Zoltán
Várfalvy Lajos
1956
Ádám József
Avedik Félix
B. Tóth Ferenc
Bádonyi Géza
Józsa László
Kardos István
Kilényi Éva
Kovács Béla
Laczkovits József
Miklós Gergely
Péter György
Séfel József
Szarka Rudolf
1957
Bánhidai József
Gadó Károly
Juhász Pál
Karas Gyula
Király Ernő
Márton Péter
Németh Piroska
Rákóczi István
Takács György
Tamás Zsuzsanna
Trócsányi Gábor
Várkonyi László
Zimányi István
Zsitvay Szilárd
1960
Marosi Emíilia
1962
Hatolkay Judit
Holly István
Lantos Miklós
Ma Keng-hó
Nemesi László
Pásztor Erzsébet
Salát Péter
Szeidovitz Győző
Tong Szong-sen
Tóth János
Woynárovich Zsuzsanna
1964
Albu István
Bodoky Tamás
Czifra Ferenc
Meskó Attila
Mészáros Ferenc
Simon András
Verő László
1966
Fejes Imre
Fekete Gyula
Kakas Kristóf
Kónya Albert
Rezessy Géza
Sipos József
Tátrallyay Mariella
Uhlmann Norbert
Viola Balázs
1967
Barcza Szabolcs
Bessenyei Irén
Csengődi Éva
Drahos Dezső
Horváth Ferenc
Kardeván Péter
Mecheri Abdel-Aziz
Péterfai Béla
Réz Ferenc
Szilágyi Lajos
Tarcsai György
1968
Biró Zsuzsanna
Dani Borbála
Hegymegi László
Homoki-Nagy Katalin
Körmendi Alpár
Lelkes Gábor
Porosz Mihály
Puskás Miklós
Szulyovszky Imre
Vadkerti Attila
Varga Géza
Véges István
Zelei András
1969
Dörnyei Piroska
Draskovits Pál
Gulyás Csilla
Halász Péter
Kis Károly
Mód Gábor
Pályi András
Regős Ferenc
1970
Horváth Péter
Marton Tibor
Tóth Csaba
Tóth Mária
Zsellér Péter
1971
Bujdosó Imre
Deák József
Gellért Tamás
Göncz Gábor
Késmárky István
Kloska Károly
Lomniczi Tibor
Palkó Miklós
Remete Lajos
Rigler György
Rohács Margit
Sátori Gabriella
Szabados László
Szongoth Gábor
Tóth Péter
Uray Szabolcs
Völgyesi Lajos
1972
Ábele Ferenc
Berkes Zoltán
Duong Va Cuong
Gúthy Tibor
György Lajos
Hegedűs Endre
Homoki-Nagy Olga
Nagy Ilona
Nagy Zoltán
Ngo Sach Trong
Nguyen Thi Bach Mai
Nguyen Hai Au
1974
Bösze Mária
Csörgei József
Dövényi Péter
Hamar Dániel
Kibédi László
Márton Mátyás
Mendbajárin Legden
Nacagdorzsin Bjamba
Zsíros Tibor
1975
Büttner György
Cserepes László
Ramzi Al-Hayder
1976
Deh William Kossi
Darnay Gábor
1977
Dakio Joseph
Faragó István
Hajdu György
Horváth Ferenc
Kalu Mosto Onuoha
Kassay Albert
Magyar Tamás
1978
Kőrös Miklós
Lajhanji Ganbátor
Osztronkovits Tibor
Puszta Sándor
Zalai Péter István
1979
Biri Barnabás
Davazsavijn Csojpuncag
Gál József
Honos Péter
Judák Péter
Mikola András
Ocsirsiljin Rencenhorlo
Pogácsás György
Rivszeljin Nanzad
Szalma Sándor
Szer-Odin Njamceren
Szörényi Zoltán
Tóth László
Vermes Mátyás
1980
Bat-Ocsirin Dergeldalaj
Csillag Ferenc
Cziller Eszter
Horváth Helga
Karmacsi Bertalan
Kovács András
Mayer István
Mészáros István
Mónus Péter
Oláh Tivadar
Tarzadin Ulanbator
Tátrai Marianna
Zilahi-Sebess László
1981
Elek István
Kovács György
Milánkovich András
Szántó Sándor
1982
Bacsa István
Bondár István
Buránszky József
Debreczeni András
Forró Tibor
Gulyás Gábor
Hargitay Mátyás
Szirtes Zsolt
Thamó László
1983
Bán István
Dusza László Béla
Győri Erzsébet
Pócsik Márta
Tevan Katalin
Wesztergom Viktor
1984
Dürr János
Holl András
Horányi Gábor
Horváth Zoltán
László Csaba
Lukácsy József
Marton György
Márton Emese
Samu Lajos
Tóth Mihály
1985
Balázs László
Barna Judit
Bordás Róbert
Erdős Erika
Gurály László
Hobot István
Imre Tamás
Pierre Erenssin Sangala
Tóth Sándor
Wéber Zoltán István
1986
Bereznai Miklós
Farkas Éva
Havasi Ildikó
Kenyeres Ambrus
Király András
Kovács Ákos
Lázár Rita
Nagy Tibor
Németh Tibor
Stickel János
Tatai József
1987
Erkel András
Gellén Péter
Gombos Csaba
Kiszely Márta
Kövesi Gábor
Mitnyik János
Nagy Attila
Nagy Imre
Tari Gábor
1988
Abdulgader Omar Kaawan
Rócza Gábor
Surjányi Csaba
Szabó Ferenc
1989
Balázs Márta
Balázs Miklós
Bezdán Sándor
Bognár Judit
Bognár Péter
Csép Balázs
Czeller István
Filipu Janisz
Hámos István
Lenkey László
Rózsa György
Suha György
Székely Balázs
Tálas Sándor
Zieger Bertalan
1990
Gerencsér Miklós
Sárváry Miklós
Végh László
1991
Angyal László
Lévay Örs
Moussa Holla Maiga
Ocsenás Péter
Páncsics Zoltán
Pataky Péter
Szafián Péter
Szegedi Mihály
Szunomár Zsolt
Timár Gábor
Wittmann Géza
1992
Kabai Imre
Oszkó László István
Szabó György
1993
Győrfi Erzsébet Ildikó
Maucha Gergely
Németh László
Porjesz Róbert
Somogyi Pál
Szalai Sándor
Szommer Ágnes
Zilahy Zoltán
Zsargó János
Wirnhart Csaba
1994
Bartus János
Bus Zoltán
Flanek Zoltán
Kolyvek László
Kovács Péter
Lelkes Miklós
Magyari Orsolya
Molnár Gábor
Petrik Ottó
Pollner László
Steinbach Péter
Tóth Tamás
Vajda Angéla
1995
Csabafi Róbert
Juhász Árpád
Kozák László
Uhlmann Attila
1996
Grenerczy Gyula
Vargha Attila
1997
Borbély András
Galsa Attila
Körmendi János
Kubány Csongor
Mess József
Muráti Judit
Say Gergely
Surányi Gergely
Vida Róbert
1998
Gonda József
Kuna Attila
Moór Attila
1999
Kádi Zoltán
Ménesi Tamás
Stankóczi Attila
Tichy Ágnes
Tomcsányi Zsófia
Wórum Géza
2000
Fekete Noémi Mária
Gólya Barbara
Légrády Dávid
Ubránkovics Csaba
Vas Tibor
Windhoffer Gábor
2001
Barta Zoltán
Czinner Viktor
Hámori Zoltán
Hegymegi Csaba
Kis Árpád
Kónya Bence
Lipovics Tamás
Mihálfy Péter
2002
Géresi Erika
Süle Bálint
2003
Horváth Anita
Lemperger István
Mindler Gergely
Toronyi Bence
Zsuffa Dávid
2004
Dombrádi Endre
Hetényi György
Szücsi Péter
2005
Ferencz Edith
2006
Darai Eszter
Oberle Zoltán
Szeghy Erika
2007
Császár Andrea
Herein Mátyás
Kondás József
Kovács Nikolett
Lehoczki Iván
Pethe Mihály
Szanyi Gyöngyvér
Vincze Orsolya
2008
Bakai Judit
Büki Attila Imre
Gömbös Leon
Komoróczi Zoltán
Molnár Erika
Petrovszki Judit
Póka Andrea
Pudleiner Éva
Sági Dávid
Szabados Gábor
Takács Péter
2009
Erdős Zoltán
Kudó István
2010
Katona Timea
Marinov Eszter
Kovács Aliz
Sári Zsófia
Szántó Éva
2011
Birinyi Péter
MSC-szakon végzettek:
Diel Mónika
Domján Ádám
Kocsis Gábor
Kóbor Miklós
Pál Lénárd
Raáb Donát
Taller Gábor
Doktori fokozatot szerezett, a tanszéken
végzett hallgatók:
Aczél Etelka
Balázs László
Barcza Szabolcs
Bartus János
Berkes Zoltán
Bodoky Tamás
Bognár Péter
Bondár István
Bus Zoltán
Cserepes László
Csillag Ferenc
Dövényi Péter
Drahos Dezsô
Draskovits Pál
Elek István
Fekete Noémi Mária
Galsa Attila
Grenerczy Gyula
Győri Erzsébet
Hamar Dániel
Hetényi György
Horváth Ferenc
Kenyeres Ambrus
Késmárky István
Kilényi Éva
Kis Károly
Kovács Péter
Lenkey László
Márton Péter
Meskó Attila
Molnár Gábor
Nemesi László
Onuoha, Kalu Mosto
Oszkó László István
Petrik Ottó
Pogácsás György
Porjesz Róbert
Salát Péter
Sangala, Pierre Erenssin
Sátori Gabriella
Simon András
Steinbach Péter
Szabados László
Szafián Péter
Szeidovitz Gyôzô
Székely Balázs
Szulyovszky Imre
Tarcsai György
Tari Gábor
Tátrallyay Mariella
Timár Gábor
Tóth László
Tóth Péter
Tóth Tamás
Vermes Mátyás
Völgyesi Lajos
Wéber Zoltán
Wesztergom Viktor
Wittmann Géza
Wórum Géza
Zieger Bertalan
Zsellér Péter
Ipari támogatóink
MOL NyRt.
GES Kft.
Geomega
Kft.
Fractal Bt.
Geo-Log Kft.
|